Epilógus
A XVII. század botrányos pápai nyitánya:
A vallon katonaság 1600. évi lázadása
A hosszú török háború alatt visszafoglalása után három esztendővel Pápa városa csak alig kerülte el, hogy ismét török lobogókat nem tűztek bástyáira. Az 1598–1599. évi hadjáratot követően a Maróthy Mihály vezette német és magyar őrség mellé ezúttal még hét zászlóaljnyi vallon–francia katonaságot is rendelt a bécsi hadvezetés, hogy így oldja meg teleltetésüket. A zsoldosok persze a végvárban is megszokott életformájukat folytatták, s mivel fizetésüket csak hiányosan és igen megkésve tudták biztosítani, gyakran lázadoztak, vagy ami még hatásosabb volt, ellátásukat magyar és német katonatársaik, illetve a környék lakosságának kárára oldották meg. 1600 májusában azonban elégedetlenségük olyannyira a tetőfokára hágott, hogy az már Pápa királyi fennhatóságát veszélyeztette.[265]
A vallon–francia zsoldosok ugyanis valamikor május 10–11-én Hans Leonhard von Jell királyi biztost, akit Bécsből egységeik újjászervezésére rendeltek, valószínűleg a legkevésbé sem békés eszközökkel megakadályozták mustrájuk megtartásában, majd fellázadtak és átvették a vár irányítását. Miután sérelmeiket még közel egy hónap múlva sem orvosolták, június első napjaiban a magyar végváriakat lefegyverezve a városba zárkóztak és megtagadtak mindenféle további küzdelmet a török ellen. A helyzet ekkor már igazán válságossá vált, hiszen a lázadók közben az oszmánokkal is kapcsolatba léptek - sőt az utóbbiak már a magyar őrség elfogásában is segítségükre voltak - és késznek mutatkoztak a vár átadására, illetve az ellenséghez való átpártolásra.[266] Miután Mátyás főherceg többszöri próbálkozást követően sem tudott megegyezni velük, Adolf von Schwarzenberg győri főkapitányt rendelte ellenük. Neki azonban június 24-én váratlan rajtaütéssel nem sikerült az erődítményt bevennie, így július 12-én kénytelen volt szabályos blokád alá venni a várost. Miután azonban ez sem hozta meg a kívánt eredményt, sőt egy kitörés alkalmával egy vallon puskagolyó július 29-én a győri hős életének is véget vetett,[267] augusztusban újult erővel folytatták ellenük az ostromot. A város elfoglalását a lázadók azonban nem várták meg, augusztus 9-én éjszaka ugyanis kitörést kíséreltek meg. Mintegy 300-500 zsoldosnak sikerült ugyan Székesfehérvárra eljutnia - ők később oszmán szolgálatban harcoltak a magyar hadszíntéren -, többségüket azonban vagy lekaszabolták, vagy (miként a korabeli metszetek mutatják) irgalmatlanul húzták karóba vagy kínoztak a legkülönfélébb tortúrákkal halálra.
A még több mint egy fél évtizedig zajló háború idején Pápa fejlődése végül akkor indult meg újra, amikor az elkövetkező esztendő tavaszán - 1570 után - ismét birtokos családjának egyik tagja, az 1597. évi ostrom résztvevője, enyingi Török István került a főkapitányi tisztségbe.[268] Török alatt újra és valóban megkezdődött a város újjáépítése, majd Bocskai István felkelését követően, az 1606-tól beköszöntő, úgynevezett „háborús békeévek” időszakában a végvárváros ismét nyugalmasabb katonai–polgári hétköznapjait élte. Ezt követően Pápa és földesurainak történetében új fejezetet csak Török 1618. május 3-án bekövetkezett halála nyitott.[269] A várost közel egy évszázada birtokló Török család ugyanis István halálával férfiágon kihalt, így azt rövid zűrzavaros időszakot követően 1626-tól Magyarország nádora, Esterházy Miklós szerezte meg. Ettől kezdve a végvár irányítása és a hozzá tartozó uradalom igazgatása hosszú időre a XVII. század egyik legnagyobb karrierjét befutó család, az Esterházyak tagjainak feladata lett.