Tanári képesítését a budapesti tudományegyetemen szerezte. Latin és görög filológiából, valamint ókori történelemből doktorált. Tanári pályáját 1922-ben, a fővárosban kezdte, majd 1922 és 1942 között a Pápai Református Kollégiumban tanított. Közben elsajátította a francia, német, finn és olasz nyelvet. Nagy szerepet vállalt a Képzőtársaság megújításában és a népfőiskolák szervezésében. 1942-ben ismét a Budapesti Református Gimnázium tanára, 1952-től a Nyelvtudományi Intézet tudományos munkatársa. Részt vett az értelmező szótár szerkesztésében. Aktív nyelvművelői tevékenységet végzett, szakfolyóiratokban írásai jelentek meg.
Fordításai közül jelentősek: Gründler: Luther Márton Nagy Kátéja, a németből fordított Második Helvét Hitvallás és a középkori latin nyelvből fordított Heidelbergi Káté.
Művei: Hagyományok és feladataink. Pápa, 1929. – Az igekötők jelentésmódosító szerepének néhány szótári kérdése. Bp., 1966.
Irodalom: Pápai pedagógus lexikon. (Főszerk.: TUNGLI Gyula.) Pápa, 1997.
Forrás: Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerkesztő Varga Béla. Veszprém, 1998.