Ferenczi Frigyes

Iskoláit Pápán és Budapesten végezte, majd egyetemre iratkozott és a bécsi Burgtheater iskolájának növendéke lett. 1892-ben Rakodczay Pál a zomborbajai színházhoz szerződteti, később sok buzgalommal működött Pesti Ihász Lajos színigazgatónál, ahol a rendezéssel is megbízták. Ezután Kunhegyi Miklós, Krecsányi Ignác, Nádassy József, Zilahy Gyula és Almássy Endre voltak az igazgatói; működött Zombor, Baja, Szabadka, Debrecen és Szeged városában. Ez utóbbi két helyen őt nevezték ki főrendezőnek is és mint ilyen, szerepeket nem játszott. 1908. május havában elnyerte a Wagner-ösztöndíjat, 1912. június 14-én pedig az Országos Színész Egyesület tanácsának a közgyűlés által megszavazott utazási ösztöndíját. Szegedről a Városi Színház kötelékébe lépett, majd midőn a Városi Színház állami kezelésbe került, főrendezőnek nevezték ki. 1917-ben gr. Bánffy Miklós intendáns a Magyar Királyi Operaházhoz hívta meg rendezőnek. Egy ideig a Fővárosi Operett Színház főrendezője, onnan 1923. február 23-án megvált és visszaszerződött az Operához, melynek ma is helyettes főrendezője. Színművei: »Krach Móni, az óbudai fenegyerek«, boh. 3 felv. Zen. szerz.: Delin Henrik. Bem. 1898. aug. Kisfaludy Színház. »Argyirus királyfi«. Tánoosjáték 3 felv. Társszerző: Gajári István. Bem. 1924. máro. 29. M. Kir. Operaház. »Kaiser Pepi utazása a világ körül egy éjszaka«, revű. Bem. 1928. jún. 23. Kisfaludy Színház. »0 fensége mulat«, balett, zen. szerz.: Gajári István, »A csipke«, balett, zen. írta: Rieger Alfréd. (Mindkettőt elfogadta az Operaház). — Szakmunkái: »A debreceni szín- társulat albuma«. Debrecen. 1908. »Színház és rendezés». Budapest. 1910. »Színművészet«. Tanulmányok. Szeged. 1914. — Neje: Hever Juliska, színésznő, született 1872-ben, Szegeden. Színpadra lépett 1889. február havában. Elvégezte a szegedi zenede énekés zongoratanfolyamait, kitüntető oklevéllel. Egy ízben Tamássy József javára rendezett hangversenyen tűnt fel kellemes hangjával, mire Aradi Gerő szegedi igazgató leszerződtette. Igazgatói voltak még: Makó Lajos, Somogyi Károly, Rakodczay Pál. 1893-ban férjhez ment Ferenczi Frigyeshez.

Forrás: Színművészeti lexikon 2. Favariné-Komjáti Ferenc. Szerk. Schöpflin Aladár. Budapest, 1929.

Születési dátum
Születési hely
Budapest
Halálozás dátuma
Halálozás helye
Budapest
Foglalkozás
színész, rensező