A középiskolát Pápán, az Orvostudományi Egyetemet Budapesten végezte el 1941-ben. Szemészeti pályafutása a szombat- helyi kórház szemosztályán kezdődött. 1942-1945 között katonai szolgálatot teljesített. 1945. július 1-jén került az Állami Szemkórházba, 1946-ban szakvizsgázott. Szemészeti tevékenységével egyidőben a Kiss Ferenc professzor által vezetett Anatómiai Intézetben végzett figyelemre méltó tudományos tevékenységet a szem vérkeringésével kapcsolatban. 1950-ben került az I. sz. Szemklinikára, ahol 1957-ig dolgozott. Ezen idő alatt 40 közleménye jelent meg, melyből 19-et német, 3-at angol, 1-et lengyel nyelven publikált. Foglalkozott többek között a szem fejlődésével, annak fejlődési rendellenességeivel, a csarnokvíz kortanával, a szemnyomás endokrinológiai összefüggésével, a sclerosis multiplex szemtüneteivel, intraocularis daganatokkal stb. Ó kezdeményezte az Ophthalmoneurologiai Társaság megalakulását. Kandidátusi értekezésének címe: A vortex vénák szerepe a glaucomás roham pathomechanismusában, de ezt elmondása szerint személyi okok miatt nem védte meg, a „ládafiába” süllyesztette. Az 1956-os forradalom nehéz napjaiban Ő vezette az I. sz. Szemklinikát. Orvosi felkészültségből, politikán felüli humanitásból, a tiszta etikából példát mutatott az indulatok óráiban is. Az akkori politikai rendőrség többször kísérletezett vád alá való helyezésével, sikertelenül. Ezen okok miatt 1957 januárjában nyugatra távozott, de csak Bécsig jutott, ahonnan az amnesztia lejárta előtt visszatért, mivel idős édesanyját nem akarta magára hagyni. Hazatérése után már nem folytathatta klinikai karrierjét, mivel itt bántó megkülönböztetésben részesült még a későbbiekben is, annak ellenére, hogy a Belügyminisztérium rehabilitálta. Pályafutása derékba tört. 1957 novemberében került a János-kórházba, ahol 1962-ben nevezték ki rendelőintézeti főorvossá. Itt az osztály alagsorában klinikai szintű kísérleti laboratóriumot alakított ki tudományos munkájának folytatása érdekében. Kiváló angol, német és francia nyelvtudással rendelkezett, melynek köszönhetően az osztályos referálókon rendszeresen ismertette a külföldi szakirodalmat. 1980. január 1-jétől kérte nyugdíjazását, de még hosszú éveken át megjelent osztályunkon, hogy tudását és tapasztalatait megossza velünk.
Betkó János dr.
Forrás: Orvosi Hetilap. 2000. 141. évf., 4. sz. p. 194. Szemészet. 1999. 136. évf. 4. sz. p. 289.