Kolozsváron született, ahol édesapja a sebészet egyetemi tanára volt. Gyakran és szívesen emlékezett gyermek- és ifjúkori tartózkodási helyén, a Kolozsváron és Pápán eltöltött évekre. A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1933-ban avatták orvosdoktorrá. Az OKI Patohisztológiai-parazitológiai osztályán dr. Lőrincz Ferenc vezetésével indult meg a hazai humán parazitológia bázisának kialakítása, amelyhez elsősorban alkalmas kutatókra volt szükség. Prof. Budai Kálmánnak, az Egyetem Kórbonctani Intézete vezetőjének javaslatára — akinek irányítása mellett díjtalan gyakornokként dolgozott — és prof. Johan Bélának, az OKI alapító igazgatójának egybehangzó ajánlására az osztályra első munkatársként Makara György nyert felvételt. Korai munkásságából az ancylostomiasis felderítése, majd asszanációja, a bélférgesség előfordulásának feltérképezése, valamint az entamoebiasis, a giardiasis és a trichomoniasis felmérése érdemel kiemelést. Kutatásaiban az Egyesült Államokban és Európa számos országában eltöltött tanulmányútján szerzett tapasztalatait eredményesen hasznosította. 1936-ban bízták meg az osztály irányításával, amelyre tudományos teljesítményei, lényeglátó készsége, jó emberismerete és fejlett kritikai érzéke tette alkalmassá. Vezetése alatt az osztályon a korábban már megkezdett orvosi entomológiai munka kiteljesedett. Az elért eredményeket olyan mérföldkövek jelzik, mint az enterális fertőző megbetegedések és a legyek epidemiológiai kapcsolatának tisztázása, a malária elleni harcban az aktuális helyzet pontos felmérése, majd a Malária Állomások országos hálózatának kialakítása, az eradikáció előkészítése és megindítása, valamint a kiütéses tífusz elleni küzdelemben a Weigl-féle vakcina termelése, illetve a tetvességi vizsgálatok gyakorlatának korszerűsítése. Új iránti fogékonyságát és széles látókörét jellemzi, hogy már 1942-ben felfigyelt a DDT jelentőségére. Saját tapasztalatai alapján is arra a következtetésre jutott, hogy ennek a vegyületnek a kiütéses tífusz és a malária felszámolásában szinte hihetetlen perspektívái vannak. Ezen a területen folytatott kutatási eredményeit Mihályi Ferenccel 1943-ban közösen írt a „Rovarok és betegségek” című kézikönyvben adja közre, melyhez hasonló igényességű, összefoglaló munka hazánkban mind a mai napig nem jelent meg. A történelem viharfelhői az Intézet felett is gyülekeztek. Köszönet illeti Makara Györgyöt, hogy munkatársaival együtt töretlenül vészelte át a második világháború kataklizmáját és a felszabadulás után a romokból, a szétszórtságból újraélesztette a parazitológia és az orvosi entomológia hazai kutató bázisát. 1945-ben a Népjóléti Minisztériumba rendelték be közegészségügyi irányító munkára, ahol fő feladata a járványok elleni küzdelem országos irányítása volt. Nevéhez fűződik többek között a kiütéses tífusz eradikáció jának megszervezése és sikeres végrehajtása a fővárosban.
Kalandos életútja során dolgozott Szirákon körzeti orvosként, az Árpád és az Apáthy Kórházak laboratóriumában, illetve, mint osztályvezető a Budapest Fővárosi Közegészségügyi-Járványügyi Állomáson. Intenzíven foglalkozott a trópusi betegségek problémakörével és ilyen irányú személyes tapasztalatait 1963-ban „Az egészség megőrzése a trópusokon” című önálló munkájában foglalta össze, illetve a dr. Várnai Ferenc szerkesztésében megjelent „Trópusi betegségek” című könyvben írt fejezeteket. A humán parazitológia területén folytatott több évtizedes kutató munkáját és orvosi gyakorlatát, az enterális parazitás fertőzések biológiai, epidemiológiai és terápiás kérdéseit 1966-ban a „Parazitás bélbetegségek” című monográfiájában adta közre. Nemzetközi szintű eredményei alapján az Angewandte Parasitologie szerkesztő bizottságában működött közre évtizedeken keresztül. Számottevő eredményeket ért el a gombatoxikológiában és először foglalta rendszerbe a gombamérgezések típusait, amelyet közérthető formában 1954-ben Kalmár Zoltánnal együtt az „Ehető és mérges gombák” című, azóta több kiadást megért könyvében népszerűsített. Széles körű elméleti és jó gyakorlati képzettségének, valamint szervezési adottságának köszönhető a gombamérgezések elleni küzdelem hazai rendszerének kialakítása, a Gombaszakoktatási Bizottság létrehozása és az első gombaszaktanácsadói szolgálat megindítása a fővárosban. Egyéniségére jellemző, hogy mindezt az áttekinthetetlen mennyiségűnek tűnő feladatot lelkiismeretesen ellátta, elképzeléseit és céljait igyekezett maradéktalanul megvalósítani, amiben hallatlan munkabírása, szorgalma és munkaszeretete segítette. A pályamódosításokat, melyek más számára talán törést jelentettek volna, személyisége egységesen ívelő pályává ötvözte, amelybe szervesen és hasznosan épültek be előző életszakaszának tapasztalatai. 1966-ban tér vissza újból az Országos Közegészségügyi Intézetbe az általa elgondolt és létrehozott Fertőtlenítéskutató-DDD osztály élére és 1970-ben innen ment saját kérésére nyugdíjba. Intézeti működésének e szakaszában kiemelten a fertőtlenítés-sterilizálás kérdésével foglalkozott, illetve a kórházhigiéne egyes területein dolgozott. Eredményei Losonczy György „Iatrogén infekciók” című könyvében kerültek kiadásra. Nemzetközi tekintélye alapján az Egészségügyi Világszervezetben az orvosi entomológia szakértője volt. A produkció, a reprodukció és az applikáció hármas egysége, tehát a kutató munka, annak gyakorlati alkalmazása, valamint a megszerzett ismeretek továbbadása életművében meghatározó szerepet játszott. Páratlanul széles spektrumú szakmai tevékenysége, hatalmas irodalmi ismerete közel 40 éves oktatói munkájában is érvényesült. Előadásait európai műveltsége, kiváló előadókészsége érdekessé, színessé és hangulatossá tette. Az Orvosi Hetilap és számos folyóirat lektoraként szigorú szakmai és nyelvi bírálója volt a beküldött közleményeknek. Meggyőződéssel vallotta, hogy a kitüntetéseket adják, az elismerést viszont ki kell érdemelni. Ez utóbbiban osztatlanul részesült. A Szocialista Munkáért Érdemérem kormánykitüntetés és a Fenyvesi Béla Emlékérem tulajdonosa volt.
Az Országos Közegészségügyi Intézet nyugalmazott osztályvezető főorvosa volt. Szakmai ambíciója és széles körű érdeklődése folytán sok kutatási területen alkotott maradandót. Elsősorban a humán parazitológia, az orvosi entomológia és a gombatoxikológia tárgykörében vívott ki magának hazai és nemzetközi elismerést, de a trópusi betegségek, illetve a fertőtlenítés-sterilizálás vonatkozásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Forrás: Orvosi Hetilap. 1988. 129. évf., 12. sz. p. 619-620.