A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság megalapítója.
Középiskolába Aradon, Selmecbányán járt, majd Pápán érettségizett. 1882 őszén Mayer Sándor esztergomi gyógyszertárában kezdte gyógyszerészi pályáját, ahol kitűnően felszerelt, lelkiismeretesen vezetett laboratórium, illetőleg patika működött. 1884-ben iratkozott be a pesti egyetemre, ahol meleg barátságot kötött egy másik kiváló gyógyszerésszel, Traxler Lászlóval. 1886. május 20-án kapta meg oklevelét és már ősszel megkezdte doktori értekezésének kidolgozását Than professzor intézetében. 1887-ben elkészült az „Arzén kimutatásának módszeréről” című értekezése és doktorrá avatták. Még az ősszel Breslauba ment, ahol a gyógyszerészi kémiai intézetben fél évig foglalkozott analitikával.
Hazatérése után másfél évig dolgozott Bayer Arnold „Angyal” gyógyszertárában Budapesten. 1889-ben az aszódi gyógyszertár felelős vezetői állását vállalta el. A patikát fellendítette, kutatómunkát is végzett és kiváló minőségi ópiumot termelt.
1897-ben visszatért Budapestre, átvette a Soroksári út 11—13 alatti elhanyagolt kis külvárosi patikát, amelyet a hírneves „Jó Pásztor” gyógyszer- tárrá fejlesztett később. A közéletbe is bekapcsolódott; tekintélyre tett szert és már 1900-ban a Magyarországi Gyógyszerészi Egylet igazgatósági tagja lett. A Budapesti Gyógyszerészi Testületnek választmányi tagja, majd rövidesen alelnöke. 1902-ben a kiképzésről tartott előadást és határozati javaslatot is nyújtott be. Ez időben választották az Egyesület Tanügyi Bizottságának elnökévé. 1904-ben az Országos Közegészségügyi Tanács rendkívüli tagja, 1905-től az egyetemen szigorlati cenzor, 1904 és 1905-ben az Egyesület vezető elnöke.
Kezdeményezésére 1906-ban az Egyesület tudományos szaklapot adott ki „Gyógyszerészi folyóirat” címmel; Weszelszky Gyula és Réthelyi József neves gyógyszerészek voltak a szerkesztők. Az első szám beköszöntőjéből idézem Deér Endre következő sorait: „Méltán kérdezhetjük vájjon gyógyszerész-e már az, aki a rendelvények adagait és a közönség kívánságait súlyban és minőségben pontosan kiszolgáltatja? Vájjon gyógyszerész-e az, aki az anyagot műszabályok szerint gyógyszerformákba önti, vagy az, aki mindezek mellett a gyógyszerkönyv és a közegészségi intézkedések minden szabályát legpontosabban betartja? Nem, csupán kereskedő, iparos vagy egészségügyi hivatalnok, mert gyógyszerésszé a szó igazi értelmében csak akkor válik, hogyha kötelességének merev teljesítésén túl bensőséges, igaz szeretettel függ mindazon, ami a gyógyszerészetet alkotja s ha főleg hivatásának kereteit annak szellemében, embertársai javára kiterjeszteni törekszik. Legyen tehát a gyógyszerész a tisztes kereskedőn, az ügyes iparoson, a pontos hivatalnokon túl az, amire foglalkozásának, természetének és kiképeztetésének irányánál fogva egyenes predesztinálva van: az orvosnak a patológiai kémiában és a bakteriológiában megbízható társa, a nagyközönségnek pedig a természettudományokkal összefüggő gazdasági és élelmezési kérdésekben értelmes felvilágosítója és irányítója a természet- tudományi műveltségnek pedig ápolja és terjesztője. Mindezt összefoglalva szerzi meg saját énjének és hivatásának azt a megbecsülést, amelyre etikai tartalom hiányában épp oly kevéssé tarthat igényt, mint a művészet nélkül tengődő iparos vagy a magasabb célokat nélkülöző kereskedő. íme az ideál, amelyet megvalósítani törekszünk”.
1907—1908-ban Gyógyszerkönyvi Bizottsági tagként munkálkodik és a III. Gyógyszerkönyv galenusi részét jóformán ő dolgozta ki. A Brüsszelben 1910-ben tartott X. Nemzetközi Gyógyszerészeti Konferencián ő képviseli hazánkat.
1914-ben gyógyszertárát a Ráday utca 11—13-ban levő szűk helyiségekből a szemben levő sarokházba költözteti és ott modern laboratóriummal felszerelt, mintaszerű patikát rendezett be. 1917-ben a Testület elnökévé választja. Az 1919. március 21-én megalakult Proletárdiktatúra vezetői respektálták személyét és nagy tudását. Az akkor felállított Gyógyszerészi Tudományos Laboratórium vezetésével bízták meg. Ö ezt örömmel fogadta és becsülettel eleget tett kötelezettségének. 1921-ben ő lett az Országos Közegészségügyi Tanács első gyógyszerész tagja. 1922-ben igazságtalanul támadták a rossz taxa miatt és ezért lemondott elnöki tisztéről.
Állandóan foglalkoztatta a gyógyszerészet tudományos szintjének, erkölcsi súlyának emelése, a kalmár és letargikus szellem leküzdése. Idézem szavait: „Minden társadalmi osztály csak annyi megbecsülésre tarthat igényt, amennyi a benne rejlő erkölcsi érték; más szóval megkülönböztetett tiszteletre csak az az osztály számíthat, amely közönséges kötelességeinek teljesítésén túl a nemzet erkölcseit és kultúráját gyarapítani és szolgálni tudja”. 1906-ban megrendezte az Egyesület tudományos szaküléseit ; azonban vajmi csekély eredményt tudott elérni. 1922-ben egyetemi tanárokkal és bizalmasabb barátaival megalakította a „Gyógyszerészet Barátainak Körét”. November 24-én volt az alakuló ülés. Egyelőre havonta egyszer tartottak tudományos és ismertető előadást. Céljuk a gyógyszerészi tudományok iránti érdeklődés felkeltése, ébrentartása, a gyakorlat tudományos alapon való művelése, a tudományok haladásának megismertetése, a gyógyszerészifjúság támogatása volt.
1924-ben a Kör „Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság”-gá alakult, amely Deér Endre szerint túlhaladta hozzáfűzött reményeit. Működésében tevékenyen részt vett. A Társaság nemzetközi szinten igen nagy elismerést vívott ki magának, főként Értesítőjével, amelyben eredeti dolgozatok, cikkek, referátumok, kérdés és felelet rovat, a krónika vívtak ki idehaza is nagy rokonszenvet.
A Társaság havonta tudományos és ismeretterjesztő előadásokat tartott. Tudományos gyógyszerészeti folyóiratot adott ki. Pályadíjat tűzött ki gyógyszerészeti tudományos kérdések kidolgozására, hasonló célú társaságokkal érintkezést tartott fenn, figyelemmel kísérte a hazai gyógyszerészet fejlődését érintő kérdéseket, továbbképző előadásokat is tartott. Folyóiratának elismerést szerzett az egész világon, így a magyar gyógyszerészi tudománynak is. E munkában Lipták Pál professzornak, a Társaság főtitkárának voltak kiváló érdemei.
1923-ban Deér Endre új, nagyobb laboratóriumot létesített, ahol a reagensek, festékoldatok, néhány „pro analysi” vegyszer is készült. 1927-ben megbetegedett; már előzőleg megbízást kapott a IV. Magyar Gyógyszerkönyv galenusi részének átdolgozására. A laboratórium bővítésében és a gyógyszerkönyvi munkájában is nagy segítségére volt fia, ifj. Deér Endre.
1932-ben, 50 éves gyógyszerészi működése emlékére a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Deér Endre arcképével díszített emlékplakettet alapított, amelynek első példányával a Társaság 10 éves fennállásának ünnepén őt tüntette ki. 1935-ben a Társaság Lengyel Béla éremmel jutalmazta értékes munkásságát; 33 tudományos dolgozata jelent meg.
1937 őszén kezdett betegeskedni, novemberben bejelentette lemondását alelnöki tisztségéről. 1938-ban tiszteletbeli elnökké választotta a Társaság.
1938. október 31-én hunyt el. Egész életén át szorgalmasan dolgozott, példát mutatott arra, hogy miként kell a tudományt a gyógyszerészet szolgálatába állítani és megbecsülést, elismerést kivívni ennek a szép és nemes hivatásnak.
Halmai János dr.
Forrás: Orvosi Hetilap. 1969. 110. évf., 26.sz. p. 1511-1512.