1812-ben Bécsbe ment s beiratkozott a képzőművészeti akadémiára, melynek kisebb nagyobb megszakításokkal 1820-ig növendéke volt. A 30-as évek elején a zsidó vallásról a katolikusra tért át, s ugyanekkor Rómába utazott, hol a 40-es évek elejéig arcképfestéssel tartotta fenn magát. Itt rövid idő alatt olyan hírnévre tett szert, hogy a luccai herceg kamarafestőjévé nevezte ki. 13 évi római tartózkodás után visszatért Bécsbe, hol egy szegény kertésznek szépségéről híres leányát vette feleségül. Boldog házasélete azonban nem tartott sokáig, mert nejének elméje néhány év múlva annyira elborult, hogy a bécsi tébolydába kellett szállítani, ahol csakhamar elhunyt. A művésznek ezután már nem volt maradása az osztrák fővárosban, s visszatért hazájába. Legelőször Székesfehérvárott telepedett le, honnan rövid idő múlva Pápára költözött, innen pedig Pestre ment lakni s mindenütt arcképfestéssel foglalkozott. Nagy visszavonultságban élhetett, mert az egykorú lapok nem igen emlékeznek meg működéséről. 1850 táján ismét visszament Bécsbe s ott igen nagy szegénységben élt. Később betegeskedni is kezdett s ekkor a bécsi irgalmasok kórházába vétette fel magát, hol állítólag egy ideig az egyházfi tisztét is betöltötte. Több évi súlyos betegség után ugyanitt halt el 68 éves korában. Művei közül aránylag kevés ismeretes. A bécsi kiállításokon 1820—1840-ig szerepelt, de ez idő alatt is kevés képet állított ki. Ezek közül bennünket főleg Károlyi László gróf képmása érdekel, mely e főurat paripán ülve ábrázolta. Mikor 1840-ben Pesten megnyílt a műegylet első kiállítása, Alconiére két képét küldte le Bécsből. Az egyik Napóleont ábrázolta lóháton, a másik pedig valami ló tanulmány lehetett. Ezek voltak utolsó nyilvánosan kiállított képei, mert ettől kezdve többé sem a pesti, sem a bécsi műegylet kiállításain nem szerepelt. Az 1896. évi ezredéves kiállításon a képzőművészeti csoportban, melynek rendezésénél a műtörténeti szempont is érvényesült, egy férfi arcképe volt látható, mely Kövesdy Mór dr. tulajdona volt. Régebben Bécsben humoros tárgyú kőrajzok készítésével is foglalkozott, melyek Bäuerle Theater Zeitung-jában jelentek meg. Arcképei közül jeszeniczei és vadasi Jankovich Miklósé Ehrenreich S. rézmetszetéről és soborsini gróf Forray Iváné Kriehuber József kőrajzáról (megjelent 1853-ban) ismeretes. Leginkább arcképfestésből élt, szegényesen, ily munkát Pesten, Pápán, Székesfehérvárott is végzett. Kortársai körében bizonyos érdeklődést keltett keresett humorú képeivel is (pl. egy zenész arcképe csupa hangszerből összeállítva). A budapesti Szépművészeti Múzeumba újabban két arcképe került. Az egyik Danhauser festőt (?) ábrázolja s 1832-ből való, a másik egy Férfi tanulmány.
Irodalom: Athenaeum. 1840. II. 16. 1. (A pesti művészeti egyesület.) — Ernst Lajos és Lázár Béla dr.: Az Ernst-Múzeum kiállításai. X. Magyar biedermeier-művészet. Budapest, 1913. 25. 1. — Ezredéves orsz. kiállítás. A képzőművészeti osztály képes tárgymutatója. Budapest, 1896. 119. 1. — György Aladár: Az első szalmaláng. Képzőművészeti Szemle. 1879. 28. 1. — Keleti Gusztáv: Festészet és szobrászat. (Matlekovits S.: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye. Budapest. IX. k. 1898.) 224. 1. — Művészet. 1909. 405. 1 — Nagy Iván: Magyarországi képzőművészek.
Századok. 1874. 27. 1. — Parlagi: Pesti műkiállítás. Honművész. 1840. 444. 1. — Pietznigg: Mittheilungen aus Wien. 1835. évf. III. k. 61. 1. — Szana Tamás: Száz év a magyar művészet történetéből. Budapest, 1901. 45. és 55. 1. — Szépművészeti Múzeum. A modern képtár lajstroma. Budapest, 1908. 22. és 24. — I913- 3- 1 — Tört. Képcsarnok grafikai gyűjteménye, Budapest. — Wurzbach: Biographisches Lexikon. Wien, 1865. XIV. k. 376—377. 1. — Arczképe: Amerlingtől.
Forrás: Magyar képzőművészek lexikona 1. Abádi-Günther. Szendrei János, Szentiványi Gyula. Budapest, 1915.