1869-től 1873-ig a bencés algimnázium tanulója, a pápai református kollégiumban érettségizett, majd Veszprémben teológiát hallgatott. 1882-ben szentelték pappá. Először Gógánfán, majd Kaposváron segédlelkész, később ugyanott hittanár. 1887-től Szabadelvű-, majd Nemzeti-párti programmal országgyűlési képviselő. 1890-től (1894-ig Balogh Károly álnéven) a Demokrata Szabadkőműves Páholy tagja.
Ismert és elismert szónokként jelentős szerepet vállalt az általános választójogért és Tisza István erőszakos politikája ellen folytatott társadalmi harcokban. 1913-tól a Függetlenségi Párt tagjaként Károlyi Mihály hívéül szegődött, 1918. okt. 25-én a Nemzeti Tanács elnökévé választották. A Tanácsköztársaság elől menekülve Csehországba emigrált, ahol rövid időre bebörtönözték. Kiszabadulását követően 1933-ig külföldön élt. Az ellenforradalmi rendszert támadó cikkei miatt hazatérte után bíróság elé állították, egy évre elítélték, majd kegyelmet kapott. Több teológiai, vallástörténeti és szépirodalmi mű szerzője.
Művei: Költemények. Vp., 1882. – Hervadt levelek. (elb.) Bp., 1885. – Szivárvány. (Tárcák.) Bp., 1894. – Vigasztalások könyve. Elmélkedések és hangulatok. Bp., 1896. – Művészeti reform. Bp., 1898. – Rákóczi Ferencné. (Történeti elb.) Bp., 1905. – Virágmesék felnőttek számára. Bécs–Lipcse, 1931. – Börtönvirágok. (Napló.) Bp., 1935. – Modern miszticizmus. Bp., 1938.
Irodalom: MILOTAY István: ~. = Magyarság, 1933. – FODOR József: ~. = Világ, 1946. 413. sz. – GAÁL.
Forrás: Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerkesztő Varga Béla. Veszprém, 1998.
