Bognár József

Hely:
Alsóvárosi temető
Felirat:

Bognár József 1910–1985, neje Kiss Erzsébet 1910–1989.

Itt nyugszik Bognár József élt 76 évet 2021. VI. 23.

Megjegyzés:

Bognár József (Pápa, 1945. január 01. – 2021. június 23.): ny. igazgató, magyar szakos tanár.

1968-ban kezdett el tanítani az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában magyar-orosz szakos tanárként. Később az iskola igazgatóhelyettese volt. 1991-ben vállalt igazgatói feladatokat az akkori Zalka Máté Általános Iskolában. Később visszatért tanítani az Erkel iskolába, ahol elindította azt a helyesírási versenyt, ami azóta is népszerűségnek örvend. Tanítványaival számos kiemelkedő eredményt ért el országos, megyei és városi versenyeken. „Nekem az a hitvalláson, hogy minden gyerekben van valami tehetség, Ezt a tehetséget meg kell találni” – mondta 2005-ben amikor a Pro Talento-díjat átvette. Ekkor már a Tarczy Lajos Általános Iskola igazgatója volt. 2001-től 2006-ig nyugdíjba vonulásáig vezette az intézményt. 2006-ban az utolsó tanévzáró ünnepélyén vehette át a Pro Publico-díjat. Az anyanyelvhez való kötődése azután is megmaradt. Szívesen vett részt helyesírási, vers- és prózamondó, szépkiejtési és szövegértési versenyeken zsűritagként.

Forrás: Pápa TV híradó