Varga László

Hely:
Alsóvárosi temető
Felirat:

Pilukánk 1951-1966, Varga László 1917-2010, Varga Julianna 1919-2004.

Megjegyzés:

Varga László (Paks, 1917. július 24. – Pápa, 2010.): matematika-fizika szakos tanár.

Nyolcgyerekes család hatodik gyermekeként született. Pakson végezte el a négy polgárit, majd a pápai Állami Tanítóképzőbe került. A katonaság mély nyomot hagyott lelkében, hiszen megjárta a frontot, és csodával határos módon menekült meg. Az államosítás után kántortanítóként Balatonendrédre került, ahol megismerkedett egy pályakezdő, fiatal tanítónővel, a pápai származású Bujáky Piroskával, aki később a felesége lett. 1952-ben Pápán telepedtek le. Elvégezte a Tanárképző Főiskolát matematika-fizika szakon. A Zalka Máté Általános Iskolában, ezután a Czimmermannban tanított. Aktívan részt vett a pedagógus színtársulatban és a pedagógus énekkarban. Ezekben az években szakfelügyeletet is ellátott a megyében. 1963-71-ig a Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese volt.

Pápa Város Pro Publico-díjjal kitüntetett pedagógusa.

Forrás: Pápa és Vidéke, VIII. évf., 2010. 12. sz. 6. p.